A 25 kilós kiszerelésű pácsó csak előrefizetés esetén vásárolható! Tehát vagy bankkártyás fizetéssel vagy előre utalással.
A zsákos nitrites pácsóból - a futárszolgálatok súlyra vonatkozó szabályai miatt - egy rendelés keretén belül csak 1 zsákkal tudunk küldeni.
A nitrites pácsó felelős a hús érése során a jól megszokott pácolt aroma ízéért is.
Fontos megemlíteni, hogy a nitrites pácsó használatában igencsak megosztott a húsipar ismerőinek körében. Egyes kutatások kimutatták, hogy a pácsó hosszabb ideig történő, rendszeres használata előidézheti a rák kialakulását. Ezért is fontos körüljárni a kérdést, és mindenki eldöntheti hogy használja vagy kihagyja a disznóvágás során.
A pácsó kifejezetten pácolásra való sókeverék, mely 0,5%-os arányban tartalmazza a nátrium-nitritet (E-250), melynek hétköznapi neve a salétromsó.
Felhasználása során nagyon fontos, hogy pontosan, a megfelelő mennyiségben használja a pácsót. 1 kg pác só pontosan 10 kilogrammnyi sonka elkészítéséhez elegendő, méghozzá az alábbi módon felhasználva:
1. Kimérünk 1 kg nitrites pácsót, majd azt elkeverjük 1 kg asztali vagy étkezési sóval
2. A keverék felével bedörzsöljük a 10 kilogrammnyi csontozott és előformázott húst, majd hideg-hűvös helyen, maximum 10 celsius fok alatt tartjuk.
3. 3-4 nap után a maradék pácsó keveréket 10 liternyi ivóvízben feloldjuk, majd ráöntjük a húsra és állni hagyjuk, 1-2 hétig.
Fontos, hogy a húst ellepje a páclé, ellenkező esetben minden nap meg kell forgatni, vagy locsolgatni kell.
4. Miután letelt az 1-2 hét, a húst tiszta vízzel lemossuk, 1 napig szikkasztjuk, majd mehet a füstölőre.
Az EU Ökorendtartása nem zárja ki a nitrites pác-só alkalmazását bio eredetű húskészítményeknél, így a pácsó alkalmazása akár biotermékekben is lehetséges.
Termékünk a legjobb minőségű osztrák pácsók közé tartozik, a húsiparban dolgozók legtöbben ezt a sonkapácsót használják.
A 25 kilós kiszerelés 250kg sonka elkészítéséhez alkalmas.
A terméket mindenképpen gyermekek elől elzárva, külön megjelölve tárolható. Kolbászokhoz, szalámikhoz vagy egyéb húskészítményekhez (tehát ahol követlenül bekerül a szervezetbe) nem ajánljuk. Csak konyhasóval keverve használható húsok pácolására. Önmagában nem használható, különösen nem ételek sózására.
Ipari felhasználásra szánt termék!